Nem vagyok én senki..

Sokan kérdezték már. Ki vagyok?

Honnan jöttem, s mit akarok?

Mi lehetek? Lány e vagy fiú?

Talán önző, vagy esetleg hiú?

Nem vagyok én senki, csak egy árny.

Ámde engem nem kell, hogy szánj

Magam választva e utat,

Tudván, hogy a magányba mutat.

Megindultam rajta merészen,

Le, a poklokig egészen.

Élvezvén kénbűzös szagát,

Élvezvén az édes bűnt, magát.

Ám lelkem foszlányokká szakadt.

Nem hallván intő szavakat,

És kutatva egy hang után,

Mentem az úton tovább, bután.

Nem figyelvén, hogy kit bántok meg,

Nem látván, hogy keze remeg,

Hogy könny áztatta orcáját,

És némán sír át sok éjszakát.

Bár már megtértem, embernek én

Magamat már nem nevezvén,

Mint egy halott fa árnyéka,

Mi fénynek olykor torz játéka,

Tengetem szürke napjaimat.

Árnyként élem mi még maradt.

S már más szó után kutatok,

Hogy kimondja azt: Megbocsátok

Mohol, 2005. április 14.